Az 1Úton zarándoklat szervezői közül az egyik kedves hölgy invitált, hogy vegyek részt a Szentkút-Vác között minden évben megtartott 3 napos zarándoklaton. Amikor szólt, már láttam, hogy egyéb feladataim miatt csak a második két napra fogok tudni elmenni, de eldöntöttem, hogy megyek. Imádkozni jó és az iskolakezdés napjainak embert próbáló időszakában ez biztos, hogy javamra válik.
Bujákot énekelve hagytuk el. A 28 különböző korú zarándok imádkozni kezdett. Nagyon hosszan imádkozott. A borongós idő és az éjszakai eső igazi zarándokidőt biztosított az első pillanattól fogva. Nem volt sár, de az a kevés eső, ami az éjszaka eshetett pontosan annyira áztatta fel a talajt, hogy minden lépésnél ragadt valamennyi a talpunkra. Amikor aztán egy kilónyi összegyűlt, akkor levált. Ilyenkor a léptek ismét könnyebbek lettek ... egy ideig. Közben meg-megálltunk elmélkedni. Az út szervezője kezembe nyomta a betegek imáját, hogy a következő állomásnál olvassam fel. Nem nagyon értettem, hogy miért pont ezt. Az imádság szövege egy ágyban fekvő, rettenetesen szenvedő állapothoz kapcsolható könyörgés volt. Gondolataimba mélyedve olvasgattam magamban újra és újra. Pár száz méterrel a megálló előtt megkaptam a választ. Megkérdeztem a szervezőt, hogy elmondhatom-e bizonyságtételemet az imádsághoz kapcsolódóan? Az igen válasz után egyre inkább éreztem, hogy a Szentlélek ajándéka ez a lehetőség. Megmérgezi mindennapjainkat a menekültek kérdésköre. Mint marketing-kommunikációban jártas „együgyű” (ahogy kedves barátom nevezi a Jézus iránti elkötelezettségét) hetek óta bánkódom azon, hogyan lehet megint és megint egymás ellen hangolni a munkatársakat, barátokat, ismerősöket pusztán azzal, hogy ugyanarról a helyzetről más-más érdekek mentén fogalmaznak meg véleményeket a médiában. A „félelem-üzletben” érdekelt erők manipulálnak. „Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.” (1Pét5,8)
Az én betegségem, a Menier szindróma spontán szédüléssel járó betegség. Ez azt jelenti, hogy minden előjel nélkül, bármelyik pillanatban összeeshetek. Nem előzi meg szédelgés, vagy rosszullét. Semmi. Ilyenkor azt érzem, mintha kihúznák lábam alól a talajt. Ami fent van, az le kerül, hirtelen nem tudom hol vagyok. Mint amikor a TV-ből kihúzzák az antennát és szétesik a kép. Még a kezemet sem tudom letenni, hogy valamelyest tompítsam az esést. Szó szerint fejjel érkezek a padlóra. Ha szerencsém van, nem törik be a fejem. Elég cudar állapot. Gyógyszerekkel és stressz mentes életmóddal tünetmentessé lehet tenni, de gyógyítani nem tudják. Amikor évekkel ezelőtt az üzleti szférában dolgoztam Isten különös kegyelmének értékeltem a magas beosztást és a jó fizetést. Azt gondoltam, hogy Isten így segít nekünk, hogy az 5 gyereket gond nélkül tudjuk felnevelni. Szép, keresztény polgári életet éltünk. Vasárnaponként eljártunk a templomba. Gitároztam a miséken. Elmentem a gyerekekkel hittantáborba. Dobtam a perselybe a szokásos összeget, igyekeztem békében lenni mindenkivel. Akkor nem láttam, ma már tudom, hogy nem Jézus volt az életem ura, hanem én magam. A nagy „ÉN”. Nem akarom túl hosszúra nyújtani ezt a bejegyzést, ezért nem sorolom fel, hogy hány féle módon jelezte az Isten, hogy el kellene gondolkodnom azon, hogyan is élek. Mivel ezeket a szelíd hívásokat már nem hallottam meg, annyira ügyes önigazolásokat tudtam gyártani mindenre, nekem „ajándékozta” ezt a Menier betegséget. (1Kor10,12).
Európa napjainkban kapja meg az „ajándékot” Istentől. Hogyan is gondolhatta bárki, hogy a fenntartható növekedést istenítő, a jómódot természetes jogként kezelő, az alkotmányából az isteni értékrendet kirekesztő Európát magára hagyja a Teremtő? Meg akarja menteni, mert szereti. Annyira szereti, hogy meghalt érte. Európa azt hitte, hogy minden rendben van. Isten számos apró jelet küldött, hogy észrevegye, hogy nem lehet következmények nélkül hátat fordítani a kereszténységünknek.
Elolvastam tehát a betegek imáját, majd elmondtam az itt leírt bizonyságomat és utána kértem a testvéreket, hogy imádkozzuk el még egyszer, de úgy, hogy a beteg helyébe helyettesítsük be Európát!
ps. Január óta nem szedtem be egy szem gyógyszert sem, és még enyhe szédülésem se volt. Már nem dolgozom a versenyszférában. A korábbi jövedelmem kevesebb, mint egyötödéből élünk és boldogok vagyunk.