Hétköznapi csodavárás: Furcsa eset

Általános iskola alsó tagozatában tanító pedagógusokkal beszélgettem. Az egyikük elmesélte, hogy mi történt a buszon. Az egyik tanítványa utazott az édesanyjával. Tömeg volt. A gyerek át akarta adni a helyét egy idősebb hölgynek. Az anyja visszaültette a helyére:  „Te is ugyanannyit fizettél a jegyért, mint a néni.”

Milyen lenyomatot hagy ez az eset a gyerek lelkében? A tanárom hülyeséget tanít nekem az elemi udvariasságról? Az anyámnak mindig igaza van? Az igazság az, hogy a pénzért mindenkinek ugyanaz jár? A jegyért kifizetett pénz mennyisége dönti el, hogy átadhatom-e a helyem? Az idős és a fiatal rászorultsága megegyezik? Mikor vagyok jó, ha átadom a helyem, vagy ha nem? Kinek kell hinnem? Merre induljak?

Csodálkozunk, hogy vannak demotivált tanárok? Hogy közömbösek irántunk a fiatalok? Hogy egyáltatán nem kiváncsiak a véleményünkre? Hogy képesek semmit mondó, irány nélküli életükhöz önigazolások tárházát felvonultató, igénytelen sorozatokat nézni minden este?  Hogy gyermekeink idős korunkra magunkra hagynak minket? Hetekig, hónapokig nem nyitják ránk az ajtót.....