Kati indíttatása
Az elhatározás
Jó néhány évvel ezelőtt láttam a TV-ben a Tolvaly Ferenc útikönyvéből készült dokumentumfilmet. Akkor hihetetlennek tűnt, hogy gyalog ekkora távot meg lehet tenni. Elnéztem, ahogy egy picurka hátizsákkal vasalt nadrágban félcipőben rója a kilómétereket. Nem kételkedtem, hogy az utat végigjárta, de láthatóan a stáb segítségét is igénybe vette. Aztán egyre több embertől hallottam erről az útról, elkezdett érdekelni. Egyik ismerősöm leendő felesége az esküvőjük előtt végigjárta, mondván mielőtt férjhez megy, szeretné letisztázni a proiritásokat. Aztán egy másik ismerősömről is kiderült, a francia út után a portugál útra készül. Elkezdtem utána olvasni és egyre jobban izgatott.
2010 után nagyon nehéz időszak következett az életemben! Már 2008. óta a munkámban felmerült nehézségek, a folyamatos utazás és hogy mindig itt kell hagynom a családomat nagyon nehézzé tett mindent. Sajnos nagyrészt ennek köszönhetően a házasságom darabokban hevert. Júliusban édesanyám halála, majd a remény, hátha rendbe tudjuk hozni a házasságunkat nem volt sikeres, csak a fájdalom és a hiány minden téren! Teljes depresszióba kerültem, csak a lányaim és apukám iránti szeretet segített át ezeken a hónapokon. Tudtam, változtatnom kell, hogy talpra tudjak állni. Elkezdtem másik állást keresni, innen indítva a változtatásokat. Azt hiszem a Jó Isten akkor nagyon erősen fogta a kezemet, szeretettel irányított, szégyenlem, akkor nem is éreztem! Ennek köszönhetően életem egyik legjobb döntését meghozva elfogadtam egy olyan állásajánlatot, ami következményeként elindultam a mostani utamon. Sok, akkor nehézségként megélt történés segített hozzá, hogy elhatároztam, meg akarom csinálni a Caminot! Akkor még nem tudtam hogyan, de reménykedtem! Aztán sorra jöttek azok a dolgok, amiket első pillanatra csapásként él meg az ember. Amikor már más nem jut eszébe, csak “Ó Istenem...” vagy “Most segíts meg Mária...”, akkor lassan ráeszmél és elfogadja, minden értem történik, a legjobbat kell belőle kihoznom!
Sikerült! Nagy döntéseket hoztam, amit 2012. Pünkösdjén a Szentléleknek tulajdonítok! Elhatároztam, ha 2013. nyarán lejár a munkavállalási szerződésem, nem akarom meghosszabbítani, végleg hazaköltözöm Magyarországra. Olyan keveset éreztem előtte azt, hogy azt csinálhatok, amit akarok. Akkor most itt az ideje, elmegyek zarándokolni az El Caminon. Bejárom imádságos lelkülettel a Szent Jakab utat. Elmegyek Santiago de Compostella-ba ami a harmadik legfontosabb zarándokhely Jeruzsálem és Róma után. Az előzőekben már gyakorolhattam, hogy az elsősorban lelki fájdalmakat felajánljam a Szűzanyának a szenvedő lelkek javára. Most alkalmam lesz a testi fájdalmakat is felajánlani.
Miért?
A miértekre sokszor olyankor kapunk választ, amikor nem is gondoljuk! Vasárnap egy jól sikerült 14-15 km-es “gyakorlás” után, amit sikerült összekötni egy kellemes programmal az egyik lányom jelenlétében, az esti szentmisén az atya “nekem prédikált”!
Azzal kezdte, hogy elmesélt egy történetet egy vándorról! Megkérdezte a vándort a barátja, mi a fontos a vándorlásban, a cél, vagy maga az út? A vándor rövid gondolkodás után azt mondta, hogy a cél! Mire a barát, jó, de mi van akkor, ha az úton bármilyen oknál fogva olyan helyzet áll elő, megbetegszel, megfájdul a lábad, vagy az út során meggondolod magad, és nem fogod elérni a célodat? A vándor erre azt mondta, lehet, hogy betegen, lehet, hogy fájós lábbal, lehet, hogy csak hosszú idő után, de a célomat el fogom érni, mert az út arról szól, hogy elvezessen a célomhoz!
Igen, nekem az El Camino az utam, amely elvezet a célomhoz! El akarok érkezni Istenhez. Az úton pedig tudom, kitisztulnak a most még zavaros gondolatok, a múlt, a miértek.
Szeretném én is imádságos lelkülettel megtenni ezt az utat. Hiszen nem csak a múltat szeretném lezárni, megkeresni és megszeretni önmagam, hanem megtanulni rábízni életem az Úrra, Vele járni az életem útján is. Eddig hol közelebb voltam Hozzá, hol sajnos távolabb. Szeretnék ezen változtatni! Elcsépeltnek hangzik, de tudom, hogy más emberként fogok visszatérni! Olyan jó lenne ha utána én is hasonlókat mondhatnék, mint ahogy Szent Pál fogalmazott „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2, 20). Ezért, az ima erejét kihasználva szeretnék csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez és minden kedves olvasómat erre biztatni.
Ezt az oldalt azért hozta létre Gábor a Cursillos barátaival, mert egyetértettek abban, hogy támogatni kell azokat a közeli és távoli testvéreiket, akik szeretnék az imádságnak ezt az évezredes formáját gyakorolni. Ennek vannak objektív feltételei is. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy 5-6 hétre szabadságra menjen. Sokan vagyunk, akiknek a havi jövedelme a megélhetést fedezi, de extrákra már nemigen futja. Aki családfenntartó, annak állapotbeli kötelessége, hogy a családjáról gondoskodjon. Az utam során anyagi támogatásként kapott "útravaló", más pályázó zarándokok útját fogja támogatni. Amikor pedig ők útrakelnek, az őket támogatók, további zarándoklatok anyagi hátteréhez nyújtanak majd segítséget. Nem csak kenyérrel él az ember. Hisszük, hogy Jakab apostol levelében a „cselekvő hit” azt is jelenti: teszünk érte, hogy testvéreink is útnak tudjanak indulni. A fizikai jólét nem egyezik a "jól léttel". Aki vállalja, hogy több száz kilométeren át magában elmélkedve, vagy idegenekkel beszélgetve zarándokol, az szükségszerűen közelebb kerül az Istenhez. Megérti az önmagában és másokban hordozott isteni képmás jelentőségét. Felismeri lelkének egyedülálló kincseit. Rájön, hogy mi az, amit Ő és csak Ő adhat a környezetében élőknek. Azáltal, hogy hatékonyabban tudjuk elválasztani a fontos és nem fontos dolgokat értékes időt szabadítunk fel. Alighanem napjainkban ez a legnagyobb gazdagság. Hisszük, hogy egy zarándoklat után ez az "időkincs" elvégzi munkáját a cselekvő szeretetben.
A tervem
Szeptember 17-én indulok. Először Lourdes-ba, ami egy “teljesen véletlen” egybeesés azzal, hogy ezen oldal elindítójának, Gábornak is itt kezdődött az útja. Nekem már megvolt a jegyem, a szállásom, amikor értesültem erről. Lehet, hogy ez is oka, hogy most engem olvasnak. Az utóbbi időben sok dolog segített megérteni, nekünk magyaroknak a nyelvezete olyan csodálatos! Gondoljunk csak a Lorétói litániára milyen csodálatos jelzőkkel illeti a Szūzanyát. Aztán Szent István felajánlása a magyarok Nagyasszonyának. Egyik legszebb egyházi énekünk, a Boldogasszony Anyánk! Minden nap fogok rózsafüzért imádkozni! Ezt már az utóbbi időben is sokat megtettem, de édesanyám egyik rózsafüzére elkísér majd az úton, így ez is átsegít majd a fizikai nehézségeken! E mellett segít megszabadulni azoktól a dolgoktól, amiket szeretnék elengedi!
Szeptember 19-én délután érkezem Saint Jean Pied de Port-ba. 20-án indulok terveim szerint a Napóleon útnak nevezett meredek, több mint 1000 m szintkülönbséget jelentő első napnak, ami kb 26 km, 7-8 óra gyaloglás.
Nem akarok “rohanni”! Nem tervezek hosszú távokat. Terveim szerint október 24-re kell Santiago de Compostelában lennem, mint egy születésnap méltó megünepléseként is.
Utána néhány nap Finisterébe, majd Barcelonán keresztül haza október 30-31 körül.
Az út azért fontos nekem...
...mert még soha nem zarándokoltam. A gimnáziumban iskolai kirándulások alkalmával Klári néni próbált nekünk zarándoklatot szervezni. Soha nem felejtem el, 25-30 km-es gyaloglásokra vitt el minket, aminek a végállomása egy zarándokhely volt, de kamasz lányokként az inkább volt jó buli, mint zarándoklat. Ennek ellenére csodáltuk is. Az ő korában, tesfelépítésével hogyan is tudta végigjárni? Most már tudom, igen, ő zarándokolt!
Szeretném, ha az én zarándoklatom az imádság olyan formája lenne, amit felajánlhatok önmagamért, élő és meghalt szeretteimért, rokonaimért, barátaimért. Betegekért, azok gyógyulásáért, azon sérült gyerekekért, felnőttekért, akikkel életem során dolgoztam és nem utolsó sorban azok családjaiért, akik sokszor csodálatra méltóak.
Azért, hogy ezt megtehessem...
... kérlek titeket, segítsetek nekem, és ennek a fantasztikus kezdeményezésnek!
Gábor az egyik utosló bejegyzésében ezt írta, “Bízom benne, hogy lesz következő zarándok, aki útrakel és a "veletekvagyok.hu" oldalon megosztja velünk gondolatait. Imádságos lelkülettel megerősödve tér majd vissza és képes lesz bátorítani, biztatni testvéreit, hogy az imádságnak ezt az ősi formáját minél többen megismerjék és gyakorolják.”
Megtiszteltetésnek érzem, hogy Gábor után én lehetek a következő, aki segítheti ezt! Van egy listám, amin magamnak megterveztem, melyik napon kiért, miért fogok zarándokolni, imádkozni, rózsafüzért mondani!
Hétfőn és szombaton az Örvendetest, kedden és pénteken a Fájdalmast, szerdán és vasárnap a Dicsőségest, csütörtökön pedig a Világosság olvasóját.
Csatlakozz hozzám, bármelyiket választhatod és azt érted, vagy az általad megjelölt szándékra fogom felajánlani. Ha úgy érzed, hogy fontos ez a közösség neked is, akkor én is kérem, hogy a választott időben imádkozz értem – a családomért, a fizikai állóképességemért, a lelki békémért. Ha ezen felül meg tudod tenni, hogy anyagi útravalóval is támogatod a zarándoklatot, akkor ide klikkelj.